Megereszkedett a tokám!
Tom
Transzneműség kívülről-belülről egy testvérpár tolmácsolásában. Nem-mind-egy.
Kérdezz bátran!
May 26, 2012
May 23, 2012
Visszaesés
Nem baj nekem vannak könnyeim helyetted is! Pedig tényleg kezdtem azt hinni, én kis naiv, hogy ennyi volt. Már hónapok óta nyugalmi állapotban voltam, aztán tessék. Meglátok egy nevet, beugrik egy gyönyörű szőke hajú kislány, akit imádtam és nem is sejtettem, hogy rövidesen mennyire boldogtalan lesz és tessék, már folyik is. Ilyen egyszerű.
Viki
May 22, 2012
Hetvenhét
A mai a hetvenhetedik tesztoszteronnal átitatott napom. Azt hiszem, mostanában kezdi igazán éreztetni a hatását a hormon, mind fizikailag, mind érzelmileg.
Nézzük előbb a fizikai részét, az egyszerűbb: nőtt a vállam, hátam, és sajnos a hasam is. A második hónap fordulóján készített afféle “hátportré” összevetve a tesztoszteron előtti időszakban készülttel kellemesen meglepett. A több, jobban kirajzolódó izomcsoport mellett feltűnt a tarkóm szélesedése is. Mostanában pedig kissé elhanyagoltam a mozgást. Nem érzem magam feltétlenül energikusabbnak, de erősebbnek mindenképp.
Szintén fotók összehasonlításával vettem észre, hogy megváltozott az arcprofilom. Az állkapcsom anno éles volt, hangsúlyos, mostanra viszont feltöltődött, elhalványodott a vonal, vagyis szélesedett az arcom.
Az arcszőrzetem igencsak aktív, hetente kb. kétszer borotválkozom, mert igen gyorsan nőnek a pihék. Igen, még csak pihék, egyelőre nem beszélhetünk valódi, sötét arcszőrzetről. De azért már ezek a pihék is erősödnek szépen lassan (sőt a tokámon már felfedeztem néhány sötét szálat), olyannyira, hogy a közelmúltban megjegyezte az anyukám, miután puszit adtam neki, hogy “szúrok”.
Tovább haladva szőrmentén, általánosságban elmondható, hogy szőrösebb vagyok. Hogy ez mennyiben jó hír, azt egyelőre nem tudom, nem szeretném, ha nagyon elfajulna a dolog. Ma például nagy rémület fogott el, miután felfedeztem egy-egy, a fülcimpáimon végigfutó szőke pihesort. Nagyon remélem, hogy megmarad ennél az árnyalatnál. Ja igen, a tarkómra ugyanez érvényes, bár arról a pihetömegről azt gondolom, hogy meg fog erősödni, pláne, hogy a fodrász is nekimegy minden alkalommal a borotvával.
A hangom sajnos továbbra is változatlan, tán egy árnyalatnyival mélyebb, ha nagyon bebeszélem magamnak. A torkom pedig mostanában elég száraz, állandóan innom kell, meg köszörülnöm, nem túl kellemes érzés.
Az étvágyam hullámzó, mindamellett, hogy többet eszem, mint korábban. Úgy gyanítom, hogy a hullámzásnak köze van az érzelmi állapotomhoz, amire mindjárt kitérek.
A bőröm jóval zsírosabb, pattanásos is persze, habár a pattanások szerencsére időről-időre lecsillapodnak, úgyhogy aránylag kordában tudom tartani a helyzetet.
Ennyit a fizikai változásokról, térjünk át a kusza érzelmekre!
Igen, kuszák, az utóbbi kb két hétben legalábbis mindenképp ezt tapasztaltam. Konkretizálva: sokkal könnyebben/gyorsabban és intenzívebben húzom fel magam, és ez az intenzitás engem is sokszor meglep, azt érzem, hogy szinte fújtatok belül, noha a -mondjuk ki- dühöt kiváltó helyzet nem feltétlen érdemelne efféle intenzitást. És hiába tudja ezt az agyam, az érzelmeim magasról tesznek rá, és a következő adandó alkalommal ugyanígy elragadnak. Kifelé ezt igyekszem a lehető legnagyobb mértékben redukálni, így a nemtetszésem általában csak pofavágásokban és nehéz sóhajokban nyilvánul meg, néha kiegészül egy-egy beszólással.
Az elfojtás sem jó hosszú távon, hiszen a feszültségnek valahol-valahogyan távoznia kell - nemrégiben arról fantáziáltam, hogy bárcsak lenne egy baseball ütőm, meg egy használaton kívüli autó egy elhagyatott helyen. Secperc alatt elintézném.
A feszültség kieresztésének egyik módja, a könnycsapok megnyitása megfelelő eszköznek bizonyult. Eddig. Több, mint egy hónapja nem tudok sírni, hiába van ott az inger és a vágy, akárhogy nyitogatom a csapot, egy árva könnyet nem tudok elmorzsolni. Az első “kudarc” frusztrációt eredményezett, csak hogy tovább bővítsem az érzelmi arzenált, de aztán rájöttem, hogyha sírással nem megy, akkor megpróbálom nevetéssel, az azért mégiscsak kellemesebb. Tényleg az.
A sírás képessége egyébként a későbbiekben visszatér, habár más jellegű élmények, hatások fogják duzzasztani a könnycsatornákat, mint az ösztrogén uralta időkben. Mindenesetre jó tudni, hogy nem valami érzéketlen szörnnyé változom át.
Illetve…
Az apátiám is bontogatja már a szárnyait, de ez azt hiszem, jó dolog. Ugyanis akkor jön elő, amikor egy nőnemű ismerősöm elkezd drámázni, de úgy nagyon, és én már nem vagyok hajlandó ebben sem részt venni (mondjuk ez nem volt különösebben jellemző), sem reagálni rá. Egyszerűen unom a folytonos drámát, és nem érdekel. Na, jó, picit bosszant. Ha nagyon bosszant, akkor a már fent vázolt forgatókönyv szerint járok el.
Kicsit nehezen élem meg ezt az érzelmi kiszolgáltatottságot, úgy érzem, hogy az érzelmeim, mint afféle láthatatlan erők rángatnak jobbra-balra akár egy bábot. Újra kell tanulnom magam, a reakcióim természetét különféle helyzetekben, és ez nem egyszerű. Már csak azért sem, mert ahogy transztestvérek elmondásai alapján tudom, ez egy átmeneti szakasz, tehát így van rendjén, és idővel csillapodik a helyzet. Ámde akkor ez folyamatos újratanulást, alkalmazkodást jelent, ráadásul nemcsak nekem, a környezetemnek is.
Tom
May 22, 2012
reanimatio asked: Hahó. Ööö, lábméret. Lehetek tolakodó? Azaz, hány éves vagy? Mert külföldi fórumokon olvasgattam és ott kb. 30 alattiak mondták, hogy nőttek egy picikét, lábra és magasságra is. Én 20 volnék, se papír, se egyéb, de előbb-utóbb szeretnék belecsapni az egészbe és persze a T-be. És hátha remélhet az ember egy kis talajtól való távolodást. Hm.
Lehetsz tolakodó, persze, azért (is) vagyunk! Én már a “vénebb” transz kategóriába tartozom a magam 29 évével, és sajnos nem vagyok langaléta, valószínűleg nem is leszek az. De szerencsére nem a magasság a férfiasság mértékegysége, úgyhogy nem aggódom különösebben.
A lábam viszont növekedett, eddig kb egy méretet, és szélesedett a lábfejem, pedig még csak két és fél hónapja vagyok hormonkezelt.
Üdv,
Tom
April 1, 2012
A huszonötödik
Repül az idő, mint a szélvész, már huszonöt napja férfiasodom.
Nagy áttörésekről azonban továbbra sem tudok beszámolni, kisebb dolgok persze történnek, de azt gondolom, ezek csak számomra szembetűnőek.
Az utóbbi napokban a has-csípő-derék alakulását figyelgetem, úgy látom, elkezdtek újradefiniálódni az arányok. A nadrág is talán egy picit másképp áll rajtam, de mondom újra, ez nem szembetűnő, még odébb vagyunk az ideálistól.
A hát-váll környéken elkezdtem szélesedni: tegnapra például kinőttem a fűzőmet. Najó, azért még rám jön, de érzem, hogy jobban szorít, kényelmetlenebb, mint volt. Eddig sem hordtam minden nap, áthidaló megoldásként sportmelltartót is hordok, aránylag jól leszorít, és valószínűleg kevésbé ártalmas, mint a fűző. Azt persze tudni kell, hogy soha nem voltak nagy melleim, és úgy gondolom, mostanra egy kicsit összébb is mentek.
Fizikai megerőltetés után az erek a karomon egy picit kidüllednek, az nagyon tetszik, de sajnos nem tart sokáig.
A lábam viselkedett viszonylag furcsán az elmúlt egy-két hétben: feszült a vádlim, a térdem, nehéznek, kellemetlennek éreztem. Meg is ijedtem egy kicsit, mert nem tudtam, mi ez, már attól féltem, hogy trombózisom lesz, vagy valami hasonló. Ugyanis efféle tünetről még nem hallottam a transztestvéreimtől, pláne nem a terápia elején. De aztán a bennem élő hipochonder rákeresett a tünetekre, és kiderült, hogy bizony ezek ‘növekedési’ fájdalmak.
Az viszont biztos, hogy a lábam tovább növekedett - fél nap alatt sikerült kinőnöm egy régebbi cipőmből. Reggel még teljesen jó volt, aztán délutánra elkezdett szorítani, alig vártam, hogy hazaérjek, és lerúgjam a lábamról.
A hangom sajnos továbbra is változatlan. A héten nem is igazán éreztem semmi mozgolódást a torkom környékén, a mutálás még várat magára.
A bőrömmel egyelőre elég jól megvagyok, múlt héten ugyan jobban zsírosodott, meg úgy általában zsírosabb, de még nem öntöttek el a pattanások. Na persze van egy-egy, azok viszont ‘szuperpattanások’, nagy ronda bumszlik, amiket még akkor sem lehet kinyomni, amikor már azt hiszed, megérettek rá. Alattomosak. Igen nehéz megállni, hogy ne nyúljak hozzá, pláne, ha már úgy látom, itt az idő, hogy elváljunk egymástól.
És hogy mi van odabent? Nem is tudom. Mármint azt nem, hogy változtam-e? Jobb a közérzetem, persze, legalábbis olyan emberek környezetében, akik tudnak rólam. Ha vadidegenekkel találkozom, akiknek már Tomként mutat be az ismerősöm, az még számomra feszengős. Nyilván szarnom kéne arra, hogy mit gondol az a vadidegen, de paranoid vagyok, és csak feszengek, még akkor is, ha ezek a vadidegenek történetesen nem ráncolgatják a homlokukat, és nem kérdeznek semmit.
Talán a pofám is nagyobb lett, és ha valaki kiakaszt valami hülyeséggel, sokkal valószínűbb, hogy odaszólok, és nem feltétlen a legkimértebb stílusban. Ezt nem úgy kell érteni, hogy leüvöltök embereket, csak úgy, hogy mostmár inkább a sarkamra állok, és erélyesebb vagyok, különösen akkor, ha az a másik ingerültebb stílusban közelít. Az emberi butaság nekem eddig is gyenge pontom volt, mostanra azt hiszem hatványozódott. Úgyhogy reszkessetek primitív gyíkok, a görbe tükrötök immáron kimondja az igazságot!
Tom
March 17, 2012
Helyzetjelentés
Felfedezni véltem néhány erőteljesebb vonalat az arcomon, amikor mosolygok, úgy sejtem, elkezdett “kerekedni” a fejem. A környezetemtől azonban nem kaptam határozott megerősítést, így kicsit elbizonytalanodtam.
A torkom is elkezdett fájdolgálni - az utóbbi pár napban egy kezdődő torokgyulladás tüneteit érzem némi fejfájás kíséretében, ami aztán egy-két óra múlva elmúlik.
A szomjúságom kezd apadni, már nem érzem úgy minden tizedik percben, hogy ki fogok száradni, ha nem iszom, de persze még mindig jóval több vizet fogyasztok, mint korábban. A vécére rohangálás továbbra is meghatározó része a napomnak.
Az éhségem viszont kezd növekedni, nagyjából minden harmadik órában rámtör az ehetnék. Talán többet eszem, mint korábban, viszont nem érzem magam annyira tele.
A hangulatom jó, de ha kiakaszt valaki, vagy valami, elönt egy kisebb hőhullám. Ebbe a kategóriába tartozik még az is, amikor észreveszem, hogy “bámulnak” - mostanában úgy érzem, fürkésző tekinteteket kapok, a fiú-lány kétségbeesett dilemmáját látom egy-egy arcon. Ez különösen akkor izgalmas, amikor például lehajtott fejjel pihentetem a szemem a metrón, majd magamhoz térek, fölnézek és a velem szemben ülő férfi/nő értetlenkedő szempárja köszön vissza. Az újságolvasás is hasonló forgatókönyvvel zajlik. De persze könnyen lehet, hogy mindez csak a paranoiám perverz játéka.
Tom
March 11, 2012
Ötödik
A mai az ötödik napom. Vagyis igen, végre megkezdődött a hormonterápia!
Továbbra sem fogtam föl, hogy tényleg elkezdődött, talán majd akkor, ha már látok némi változást magamon.
Ettől függetlenül azért már elkezdett dolgozni a tesztoszteron, a második nap óta gyakorlatilag állandóan szomjas vagyok - életemben nem ittam még ennyi vizet, mint ebben a pár napban, ami persze folyamatos vécére rohangálást is hoz magával.
Az étvágyam még szerencsére a régi. Az étrendem most egyébként is változóban van, próbálok megszabadulni a cukortól, vagy legalábbis minimálisra csökkenteni a cukorbevitelt. Számomra ez igen komoly kihívás, ugyanis édesszájú vagyok, súlyos csokifüggőséggel megspékelve. Mivel azonban nem szeretnék kapásból sörhassal indítani, elhatároztam, hogy megpróbálom egészségesebb irányba terelni az étkezési szokásaimat.
Közérzetileg jól vagyok, sőt, egyre jobban. Szétterjedőben van valami mélyről jövő nyugalom, mert tudom, hogy napról-napra emelkedik a tesztoszteronszint a szervezetemben.
Biztosan belejátszik az időjárás is, hogy végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok stb, mert a nyugalom mellett egyre erősödik bennem a tettvágy, illetve az alkotási vágy: van egy csomó ötletem, vázlatom, amiket ki akarok dolgozni.
Kimondottan boldog lennék, ha nem kellene a nap nagy részét a munkahelyemen töltenem.
Tom
February 27, 2012
Restart
Szerintem ez jobban illik jelenleg Tomra. Legalábbis külső szemlélőként így látom. Döbbenetes az a változás, amin az elmúlt 2-3 hónapban keresztülment! Viszont pont ez az, ami a végső megnyugvást hozta el nekem és szerintem anyuéknak is. Az, hogy tényleg mindenfajta kezelés nélkül, már most abszolút fiúnak néz ki a képeken, ez hihetetlen! Valóban nem csak a hajvágásról van szó, mert sok rövid hajú nő van. Ez egyszerűen csak belülről jöhetett! Gondolom, már nincs semmi pszichés gát és ha picit későn is, de végre kapcsolt az anyatermészet és korrigálja a tévedését.
Sokkal jobb azt látni, hogy természetes folyamatként is beindult az hogy, öcsém lett a húgomból, mert így teljesen helyénvalónak és szükségesnek érzi az ember a hormonterápiát, egy jogos segítségnek, nem pedig egy természetellenes beavatkozásnak. Most kerül a helyére minden!
Viki
February 6, 2012
Stand by
A legtalálóbb kifejezés a jelenlegi lelkiállapotomra. Épp az imént kaptam egy afféle kritikát, miszerint az utóbbi időben nagyon elzártam magam, és hogy szívesen rejtőzöm az introvertált pajzsom mögé - hangzott el mindez egy kifejezetten extrovertált személytől. Nem egyszerű egy ilyen helyzetet érzékletesen leírni, mert én sem találom a megfelelő szavakat mostanság.
Azt hiszem, belül már javában pubertálok, noha még mindig nem kezdtem el a hormonterápiát. Érzem a hangulatingadozást, ami jelen esetben a türelmetlenség számlájára írható, hiszen már elérhető közelségben van az, amiről olyan régóta ábrándoztam, és szinte semmi nem érdekel mostanában, csak az idő múlása, hogy pörögjenek a napok, és kezdjük már el. Na ilyen ez a stand by üzemmód.
Mindamellett azt gyanítom, hogy az érzelmi hullámvasútra is sikerült felszállnom: magamat lepem meg a legjobban, amikor az (eddigi?) ízlésemtől viszonylag távol eső nőneműek keltik fel egyre erőteljesebben az érdeklődésemet. Egy óriási puzzle-ba vágtam bele, próbálom megfejteni a kimondottan szélsőséges érzelmeim mibenlétét, viszonyulásomat a női nemhez, illetve annak egy, minden ízében nő(ies) példányához.
A változások nem csak belül zajlanak. Úgy gondolom, hogy változott az arcom az elmúlt pár hónapban. Persze ezen sokat dobott a rövid haj, aztán nemrégiben a még rövidebb, néhány nőnemű ismerősöm meg is jegyezte, hogy “pasisodom”. De egy-egy tavalyi fotót látva az az érzésem, hogy többről van itt szó a rövid hajnál. Amit viszont biztosan tudok, hogy nőtt a lábam. Ennek nagyon örülök, mert szeretnék normális férficipőt hordani, és most olybá tűnik, van remény.
Összefoglalhatnám úgy is a fentieket, hogy káosz, és valószínűleg nem lennék messze az igazságtól. Csak az a tudat nyugtat, hogy már nem kell sokat aludni, ez az egész csak egy átmeneti állapot. Mondjuk jó eséllyel a tesztoszteron csavarni fog még egy nagyot az eddigieken, de sebaj, állok elébe!
Tom
January 31, 2012
Családfa
Na ki találja ki, mi volt a másodikos fiam házi feladata két hete környezetből? Úgy bizony!Rajzold le a családfád! Király!
Akkoriban már kb 3 hete nem volt téma közöttünk Tom, oviban sem emlegette a kicsi (ezt az óvónénitől tudom), úgyhogy kíváncsian vártam, hogyan is oldjuk meg ezt a feladatot. Amikor eljutott a rajzolásban hozzám és a szüleimhez a gyermek, akkor mondta, hogy igen, és akkor ide jön anya testvére és a régi nevét mondta Tomnak. Pont ezerrel tipródtam magamban, hogy most szóljak-e avagy sem, amikor pár perccel később magától lesett neki, hogy nem is lány, hanem fiú és Tomnak hívják. Úgyhogy fiút rajzolt, de azért annyi megjegyzést hozzáfűztem, hogy nem is kell mondani a suliban, hogy ez csak mostanában lett a neve, mert a többiek nem annyira okosak, mint ő és lehet, hogy nem is nagyon értenék, ezért inkább erről nem kell beszélni.
Ötöst kapott és fogadó órára sem lettem behívva, úgyhogy gondolom, megfogadta a tanácsom.
Viki
RSS feed: http://transzakcio.tumblr.com/rss
1 of 4
Next page
